Tomáš Lackner a Synthesys program keretében érkezett Münchenből a Magyar Természettudományi Múzeumba. A kassai születésű, apai ágon magyar származású kutató szinte az egész világot bejárta, nyolc nyelven beszél, huzamosabb ideig élt Japánban, Hollandiában és Csehországban is. Kutatómunkájáról, céljairól és bizarr gyűjtőexpedícióba fordult nyaralásáról is mesélt nekünk.
Milyen céllal érkezett a múzeumba?
Legfőbb célom az, hogy olyan sutabogarakat találjak a Magyar Természettudományi Múzeum Bogárgyűjteményében, melyeket még a történelmi Magyarország területén gyűjtöttek, ma viszont Horvátország, Románia, és Szlovákia faunáját gazdagítják. A múzeum példányai segítenek átfogó képet alkotni a Kárpát-medencében élő fajok elterjedéséről. A kutatómunka eredményeit egy könyvben szeretném megjelentetni, mely a közép-európai sutabogarakról szól majd.
Miért különleges a múzeum sutabogár-gyűjteménye?
Számomra Edmund Reitter sutabogár-gyűjteménye jelenti a legnagyobb értéket. Az ő leírásainak alapjául szolgáló típuspéldányok a budapesti szekrényekben sorakoznak. A közép-európai típusok tanulmányozása nagy segítséget nyújt a sutabogarak meghatározásában.
Az alig másfél milliméteres Epiechinus cavisternus máig ismert egyetlen példánya (fotó: Németh Tamás és Grabant Aranka)
Talált olyan példányt a gyűjteményben, amely a szívéhez nőtt?
Igen, és még nem is láttam az egész gyűjteményt! Olyan ritka bogarak is vannak itt, melyekből csak egyetlen példány létezik az egész világon. A parányi (1,5 mm-es) Epiechinus cavisternus sutabogarat Bíró Lajos 1897-ben gyűjtötte Új-Guineában. Mert persze nem csak a magyar és a közép-európai fajokat nézem át, hanem a múzeum egzotikus anyagait is.
Milyenek a sutabogarak, mi az ökológiai szerepük?
A sutabogarak fajgazdagsága más rovarcsoportokéhoz hasonlóan az Egyenlítő felé növekszik, a trópusi Afrikában a legnagyobb a diverzitásuk. A legtöbb sutabogárfaj légylárvák ragadozója, ezért az olyan helyeken, ahol valami bűzlik vagy korhad, szinte biztosan lehet sutabogarakat találni. Ugyanakkor előfordulnak hangyabolyban, fák rovarjárataiban, sőt kisemlősök üregeiben is. A hangyabolyban élő fajok a hangyák lárváival, bábjaival táplálkoznak, a fákban élők pedig a szúbogarak lárváit fogyasztják. A legtöbb faj teste zömök és gömbölyded (oroszul ezért karapuziknak, vagyis kövér kisfiúnak nevezik őket), míg a fakéreg alatt élők laposak. Érdekesség, hogy a fában élő fajoknak nagy szemük van, viszont a fa belsejében ennek kevés hasznát veszik, hiszen ott teljes sötétségben élnek. Látásuk valószínűleg abban segíti őket, hogy alkonyatkor átrepülhessenek egyik fáról a másikra. Vannak sutabogarak, amelyek ürgék, földikutyák, pockok, vakondok társaságát keresik, és létezik olyan faj is, amely kizárólag a gyurgyalag fészkében fordul elő.
A legyek elleni védekezésben is felhasználják a sutabogarakat?
Igen, ilyesmi történt Ausztráliában. Amikor a kontinensen teheneket kezdtek tartani, lebontó ganéjtúrók híján a legelőkön felhalmozódott a marhatrágya, mely a légylárvák melegágyaként is szolgált. Ausztráliában jelenleg három betelepített afrikai sutabogárfaj veszi fel a küzdelmet a légyszaporulattal.
Hogyan lehet sutabogarat gyűjteni?
A sutabogarak gyűjtése nem éppen rózsás tevékenység, hiszen néha trágyában és dögökben kell őket keresni. Ráadásul az sem mindegy, milyen csalit használunk, mivel például egy madár tetemével más sutabogárfajokat lehet befogni, mint egy emlősével. Olykor nem kis kellemetlenségekkel jár együtt a sutabogarak gyűjtése.
Sutabogarak Közép-Európából. Balra: Saprinus maculatus (dögökön él); középen: Cylistix elongata (fakéreg alatt él); jobbra: Satrapes sartorii (hangyabolyokban él) (fotó: František Slamka)
Egy krétai családi nyaralás alkalmával vezetés közben felfigyeltem az úttest mellett heverő elgázolt nyestekre. Találtam egy frissen elütött példányt, ami még nem volt nagyon büdös, így hát – feleségem legnagyobb örömére – betettem az autóba. Amikor megérkeztünk a szállásunkra, pár napra kiraktam a tetemet, hogy a rothadás bűzével odavonzza a sutabogarakat. Néhány nap múlva egy másik szállodába indultunk, Kréta túlsó felére, és hát a nyest is utazott velünk az autó tetején. Gondolhatják, mennyire örültek nekünk az emberek, amikor útközben meg-megálltunk egy kávéra.
Egy kutatótársam a prágai állatkertben hüllőkkel foglalkozik, otthonában is tart óriáskígyókat, melyeket egerekkel és patkányokkal etet. A bogarak gyűjtésében is nagyon ügyes, kedvencei a sutabogarak. Egyszer úgy határozott, algériai expedícióra megy. Mivel nem akart a sivatagban dögök keresésével bajlódni, úgy gondolta – ha már úgyis kéznél van – otthonról visz magával csalit. Házi konzervkészítő gépével gondosan be is dobozolt néhány fehéregeret és patkányt. Úgy tervezte, hogy a konzerveket a sivatag közepén nyitja fel, ahol a fejlett szaglású sutabogarak több kilométeres körzetből azonnal rohannak a lakomára. A terv azonban balul sült el, hiszen az algériai reptéren, csomagellenőrzés közben az egyik konzerv felrobbant a rothadás közben fejlődő gázok miatt. Nagyon kellemetlen szituáció lehetett, el sem tudom képzelni, hogyan magyarázta meg, miért hord a táskájában dögöket. Én azért ennyire elvetemült nem vagyok, és szerencsére konzervkészítő gépem sincs.
Könyvének elkészítéséhez mely múzeumokban végez még kutatómunkát?
A Synthesys program keretében Közép-Európát járom be, megfordultam már Prágában és Berlinben is, a következő állomásom Bécs lesz. Bár Szlovákiában születtem és ott is nőttem fel, ezidáig nem sikerült a Szlovák Nemzeti Múzeumba belépnem, ezért egy pozsonyi látogatás is a terveim között szerepel. Szeretnék svájci múzeumokban is tevékenykedni, viszont az alpesi ország nem EU-tagállam, így a Synthesys programban sem veszt részt. Talán egy fiatal svájci kollégám segíteni tud az ügyben.
Miről szól majd a könyve?
Egy közép-európai monográfiát írok, melyben minden sutabogárfaj képe szerepel, határozókulcsokkal, ábrákkal kiegészítve. Átfogó művet szeretnék létrehozni, mely bemutatja 135 faj életmódját és fejlődéstörténeti rendszertanát is, vagyis mindent, amit a közép-európai sutabogarakról tudni lehet. Tavaly megjelent egy ikonográfia jellegű füzetem a csehországi Folia Heyrovskyana periodika "Icones Insectorum Europae Centralis" sorozatában, melyben az összes közép-európai faj fényképe és elterjedése szerepel, határozókulcsuk viszont hiányzik. Az egymáshoz nagyon hasonló sutabogarak egyik legjellemzőbb határozóbélyege a hímivarszerv, ezért saját rajzaimmal magyarázom majd annak ismertető jegyeit. A fényképek készítését a Pozsonyban élő František Slamka profi lepkefotósra bíztam. Jelenleg nem jut időm szövegírásra, inkább az adatok gyűjtésével foglalkozom.
Merkl Ottó, a Magyar Természettudományi Múzeum munkatársa a cseh kiadású bogaras ikonográfiákat mutatja. A kis füzetekben az egyes bogárcsaládok rövid ismertetője mellett a fajok fényképe látható, illetve jelezve a közép-európai országok, ahol előfordulnak. Ezek alapján azonban nem lehet a fajokat pontosan meghatározni. Tomáš Lackner többek között ezért szeretné elkészíteni a közép-európai sutabogarak határozókönyvét.
A magyar nyelv ismerete segítette magyarországi kutatómunkáját?
Igazából a kutatásomhoz nem tudott hozzátenni, mivel a fajleírások szerencsére latin, német vagy angol nyelvűek. Szeretem a kulturális sokféleséget, nyolc nyelvet beszélek, viszont úgy vélem, a tudományt a világon mindenhol közös, mindenki által érthető nyelven, angolul illik művelni. Sajnos az olasz és orosz kutatók olykor még mindig anyanyelvükön publikálnak, régebben a japánok és kínaiak is ugyanígy tettek. Képzeljük el, hogyan birkóznánk meg ilyen szövegekkel!
Természetesen Magyarországon jártamban-keltemben hasznát vettem a magyar nyelvtudásomnak. A nyelv ismerete által számomra leginkább az emberek kedvessége tűnt fel. Örömmel tapasztaltam, hogy például Szlovákiával és Németországgal ellentétben Magyarországon még mindig használnak olyan udvarias kifejezéseket, mint a „kedves egészségére", vagy a „szabad a kedves nevét?”
Szerző: Döme Bernadett, Kucska Krisztián
Fotós: Simó Szabolcs
Szerkesztő: Merkl Ottó, Simó Szabolcs