Nagy a szárazság e sorok írásakor, 2020 áprilisában – súlyos aszálynak is nevezhetjük. Az erdők azért szépen lombosodnak, hiszen a fák gyökere a mélyből is képes vízhez jutni. A fátlan gyepeken és a mezőgazdasági területeken azonban alig zöldül valami – a tavalyi száraz fű szürkéje uralja a tájat.
Sajnos, ez a rovarvilágot is visszaveti. A kőkeményre szikkadt talajból még az áttelelt egyedek is alig bírják kiásni magukat.
Akad azonban egy bogár, amelyet mintha nem zavarna túlságosan a vízhiány. Néhol – főleg, ahol kissé zavart a gyep, és növényzetmentes foltok is vannak – tucatszámra mászkál a déli verőfényben is. Ő a sároshátú gyászbogár.
Sároshátú gyászbogár (fotó: Király Attila, izeltlabuak.hu, licenc: CC BY 4.0)
Nem véletlenül kapta ezt a nevet. Még a „tiszta” bogár szürke színe és rücskös felszíne is a talajéhoz hasonló, de bogarunk nem csupán ezzel idomul a környezetéhez. Páncéljának mirigyei ragasztót termelnek, melybe tartósan beleragadhatnak apró földszemcsék. Ha a komótosan gyalogló bogarat megzavarjuk, azonnal megáll; álcázása ilyenkor annyira hatékony, hogy szinte megkülönböztethetetlen a törmelékkel borított talajtól. Ha pedig nem is mozdul, amikor arra járunk, csaknem esélytelen, hogy észrevegyük.
Sároshátú gyászbogár (fotó: Palaga Máté, izeltlabuak.hu, licenc: CC BY 4.0)
A sároshátú gyászbogár a gyászbogárfélék (Tenebrionidae) népes családjának egyik leggyakoribb faja. A talajban élő lárvái a növényvédelmi szakirodalom szerint kárt tehetnek a csírázó növények gyökerének elrágásával – de súlyos kártevőnek egyáltalán nem nevezhetjük.
Szöveg: Merkl Ottó
Az itt szereplő fotó forrása: fotó: Balogh Diána, izeltlabuak.hu, licenc: CC BY 4.0