Az agresszív zenész

Augusztus elejére szinte villámcsapásszerűen eltűnnek a legnagyobb és legszebb, védett erdei bogaraink: az orrszarvúbogár, a nagy hőscincér vagy a nagy szarvasbogár. Nappal már csak a havasi cincér tartja hadállásait a hőségben izzó elhalt fatörzseken (e pompás rovarfajt az idén szép számmal láthattuk).

Ha azonban összeszedjük a bátorságunkat, és éjjel beóvatoskodunk az erdők sűrűjébe, kiderül, hogy akad még termetes bogár a fák között. (Mindenkinek ajánlom az ilyen éjszakai kirándulást – igen tanulságos, szinte ismeretlen világ tárul elénk.)

Messziről hallható recsegő zúgással valamilyen fekete lény repül a fejlámpánk fénycsóvájába, és ha nincs szerencsénk, akár az arcunkba is vágódhat. Amikor a karunkkal rémülten kalimpálva lecsapjuk a földre, ott idegesen rohangálni kezd, majd nagy zörgéssel elfut az avarban – vagy makacsul továbbra is a lámpánk fényét akarja.

A jelenség tulajdonképpen ijesztő. Ha megfogjuk a nagy bogarat, dühösen csapkod a lábaival és a csápjával, sőt ha nem vigyázunk, vaskos, hegyes, tátogó rágóival vérző sebet ejthet a kezünkön. Az előtora két oldalán meredező három-három tüskeszerű fog sem teszi barátságossá marcona külsejét.

A csőszcincérrel (Prionus coriarius) – többnyire a hímmel – van dolgunk, melynek társneve sokkal beszédesebb: hegedülő csercincér. Azt már tudjuk, hogy a cincérek a cincogó hangjukról kapták a nevüket; a legtöbb cincér a közép- és utótora egymást átlapoló recés felületeit bólogató mozgással összedörzsölve ad hangot. A csőszcincér azonban nem így tesz: ő a hátulsó lábszáraival tényleg „hegedül” a szárnyfedője szélén.

A csercincér hímjének teste karcsúbb, végtagjai hosszabbak, és csápízei fűrészesek (fotó: Karl Csaba, izeltlabuak.hu, licenc: CC BY 4.0)

A nőstény csercincér nagyobb a hímnél; csápízei keskenyebbek, és a természete jámborabb (fotó: Tóth Norbert, izeltlabuak.hu, licenc: CC BY 4.0)

A csőszcincér és két magyarországi rokona, a diófacincér (Aegosoma scabricorne) és az ácscincér (Ergates faber) a cincérek legősibb alcsaládjának (Prioninae) tagjai. Ősiségüket a hangadás „primitív” módja mellett az is jelzi, hogy elhalt fában élő lárváiknak rövid lábaik vannak – az összes többi cincér lárvájának lábai teljesen visszafejlődtek, ami fejlettebb tulajdonság.

E három nagy bogár a cincérek tavasz óta tartó hangversenyének záróakkordja. Mostantól a terepmunkának nem sok bogarászati eredménye lesz; csak egy kis őszi felívelés adhat némi örömet.

Amikor a zsémbes hegedülő is eltűnik, búcsúzunk a koleopterológia hajdanvolt aranykorától. Hosszú és sötét időszak vár ránk – ki tudja, lesz-e még tavasz egyáltalán?

Szöveg: Merkl Ottó

Csempés kezdőkép itt: Ujhelyi Sándor, izeltlabuak.hu, licenc: CC BY 4.0

Csempés kezdőkép itt: Ujvári Zsolt, izeltlabuak.hu, licenc: CC BY 4.0