„Az elmúlás megértése és elfogadása segít, hogy értékeljük az itt és most pillanatát. Mert csak az a miénk.” (Kosztin Emese Kustár Ágnes-portréjából)
2023. június 20-án elvesztettük egykori kollégánkat, Kustár Ágnest – Ágit, vagy ahogy közeli munkatársai emlegették, Kustit. Mindannyiunkat megdöbbentett, hogy a csupa szív, derűs és gyakorlatias, s mégis lélekkel látó ember hirtelen kiszakadt a mi valóságunkból. Ahogy ő vallotta, „könnyebb elengedni az életet, ha azt érezzük, már nincs tennivalónk, és azoknak nehezebb, akiknek lett volna még dolga itt, a földön.” Áginak még rengeteg teendője lett volna itt, nem engedhette és nem is engedte el könnyen az életét, a kegyetlen és kérlelhetetlen betegség ragadta ki azt a kezéből.
A tudományos arcrekonstrukció elismert specialistája volt, egyszerre művész és tudós, hiszen az egykor élt emberek arcvonásainak a megmaradt koponya alapján történő megelevenítése egyaránt megköveteli a művészi képzelőerőt és a tudományos ismereteket.
Budapesten született 1966-ban, és a fővárosban, mégis a természethez közel, a II. kerületben nőtt fel. Kislányként természetbúvár, biológus vagy állatorvos szeretett volna lenni. Az ELTE biológus szakára azonban nem sikerült bejutnia, és ekkor került először kapcsolatba a Természettudományi Múzeummal. Egy évet dolgozott a Bogárgyűjteményben, ahol tovább mélyült és a tanítás iránti vággyal egészült ki a biológia iránti érdeklődése. Így a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem Tanárképző Karának biológia–rajz szakára jelentkezett. Az utolsó évben egy kiváló oktató hatására az embertan vonzásába került, és 1990-ben az ELTE-n megkezdte antropológusi tanulmányait. Itt ismét egy kiemelkedő személyiségnek köszönhetően választott közelebbi szakterületet. Amikor másodéves volt, találkozott az akkor egy ideig Budapesten dolgozó Skultéty Gyula Svájcban élő neves szobrásszal, arcrekonstruktőrrel. Amint visszaemlékezett, „akkor találtam rá a hivatásomra. Gyula tanítványává váltam, mert engem nem pusztán érdekelt mindaz, amit láttam, hanem többé nem tudtam elszakadni attól az alkotói folyamattól, amivel ott életemben először szembesültem.”
Még egyetemi tanulmányai alatt, 1991-ben az MTM Embertani Tárába került, és 2020-ig dolgozott itt, egy évig osztályvezetőként. 2005-ben PhD-fokozatot szerzett. Múzeumi munkája során sok-sok egykori neves és névtelen embernek adta vissza az arcát. Maga így beszélt hivatásáról: „Fogtam a kezemben Dobó István, Janus Pannonius, Szent László, Semmelweis Ignác koponyáját. Készítettem arcrekonstrukciót középkori leprás férfiról, a Don-kanyarban elesett apáról, gyilkosság áldozatáról. A mai napig bennem van az érzés: a hála, a megtiszteltetés. A tudat, hogy ez nem mindenkinek adatik meg.” A magánéletében is sokáig a múzeumhoz kötődött. Intézményünk Növénytárának egykori munkatársa, a 2021-ben elhunyt Szollát György volt a férje, akinek hozzá hasonlóan mind az élettől, mind a múzeumtól fájdalmasan korán kellett megválnia.
Ági egy minden áldott nap varázslatos átalakuláson áteső pillangó volt. A tetőtérben lévő Embertani Tár arcrekonstrukciós műhelyének magányába begubózott, elmélyült aprólékossággal, türelmes precizitással, komoly tekintettel, megfontoltan dolgozó művész-tudós munka után festék- és gipszfoltos zsákvászon kötényéből tarka, lobogó ruháiba bújt, és félvállára vetett színes hátizsákjával, mosolygó arccal és csillogó szemmel szárnyalt át lendületesen a földszinti folyosón. Nehéz elhinni, hogy ez a varázs megtört, hogy az ő mindig derűs arca is immár csak egy arc a múltból, egy olyan arc, mely bennünk él tovább.
Az idézetek Kosztin Emesének Kustár Ágnesről írt, a Képmás magazinban megjelent portréjából valók (https://kepmas.hu/hu/kustar-agnes-arcrekonstruktor-anropologus-janos-pannonius-arca-neked-elmeselem)
Papp Gábor, Matuszka Angéla
Kustár Ágnes hamvait 2023. július 7-én 11:15-kor a Farkasréti temetőben Makovecz termében tartott búcsúztató után helyezik örök nyugalomra.
