10 faj, melyeknek 2014-ben örültünk

Tele az internet a népszerű tízes listákkal. Miért maradna ki ebből a múzeumunk? Hiszen a természetrajzi múzeumokban is van miből szemezgetni: tevékenységükben éppen az a vonzó, hogy mindig akad olyan felfedezés, mely a vágyott sikerélménnyel színesíti hétköznapjainkat.

Szubjektív válogatás következik azokból az állatokból és növényekből, amelyeket a Magyar Természettudományi Múzeum munkatársai 2014-ben fedeztek fel, találtak meg vagy helyeztek el gyűjteményeinkben. Van köztük a tudomány számára frissen leírt új faj, de olyan is, amelyik évtizedekig lappangott a szekrények mélyén, mire értő szakember szeme elé került.

1. Ciánkék fürkész Kenyából

A Cyanopelor magnificus az egyik legnagyobb fürkészdarázsfaj: testhossza 2,5–3 centiméter, és ehhez még legalább fele ilyen hosszú tojócső is csatlakozik. A nagyrészt ragyogó kék színű rovart Mozambikból írták le, később előkerült Ugandából is. Tavaly a Magyar Természettudományi Múzeum is birtokába jutott a szépséges darázsnak: Lukács István operaénekes, amatőr lepkész nekünk ajándékozta azt a nőstény példányt, melyet ő maga gyűjtött a kenyai Kakamega Forest-ben, Kelet-Afrika egyetlen valódi trópusi esőerdejében. Az új szerzeményről Vas Zoltán számolt be a Folia entomologica hungarica 75. kötetében.
 

2. Kicsi, sápadt, de a miénk

A pannon laposfutó (Parazuphium chevrolati praepannonicum) az egyik legritkább hazai bogár. A Börzsönyből írták le egyetlen példány alapján, még 1953-ban. Az 1990-ben megjelent Vörös Könyv az eltűnt fajok közé sorolta, mivel Magyarországról akkor már több mint tíz éve nem került elő. Már vége felé járt a rovargyűjtés szezonja, amikor 2014. október 26-án két amatőr bogarász, a budapesti Seres Gábor és a párkányi Romsauer János az esztergomi Tábla-hegyen egy nagy, mélyen a földbe ágyazott szikla alatt hármat talált ebből az apró, halvány, majdnem vak bogárból. Az azonosítás megerősítése céljából még aznap este képet küldtek róla e sorok írójának, majd mindhárom bogarat a Bogárgyűjteménynek ajándékozták. A szerencsés fogásról a Folia entomologica hungarica 75. kötetében olvashatunk.

3. Kipusztult, majd felfedezték

Az Asterolinon linum-stellatum a lizinkákkal rokon kistermetű, egyéves kankalinféle, mely széles körben elterjedt a Földközi-tenger medencéjében. Magyarországi előfordulására senki sem gondolt, amíg múzeumunk Növénytárában, a Herbarium Carpato-Pannonicum gyűjteményében elő nem került egy lap, rajta hét préselt növényegyeddel. Ezeket Tauscher Gyula gyűjtötte 1863 májusában Tarnaörsön, ahol akkor orvosként dolgozott. Mivel a növény azóta nem került elő Magyarországról, és Tarnaörsön a szóba jöhető élőhelyei réges-régen megsemmisültek, kipusztultnak kell tekintenünk. A felfedezést Barina Zoltán és Pifkó Dániel ismertette a Studia botanica hungarica 45. kötetében.

4. Új vérszívó a Pilisből

Eddig két olyan kullancsfaj került elő Magyarországról – illetve egész Európából –, amelyek denevérek vérét szívják. A két fajnak több mint 500 hazai egyedét őrzik eddig a gyűjtemények. Alaposabb vizsgálat után kiderült, hogy a példányok egy része egyik fajhoz sem sorolható, hanem egy eddig ismeretlen fajt képviselnek. A holotípusnak kijelölt nőstényt Angyal Dorottya gyűjtötte még 2012-ben a pilisi Leány-barlangban. A típussorozat egyes további tagjai ugyaninnen, illetve a Legény-barlangból kerültek elő, s mivel ezek az Ariadne-barlangrendszer tagjai, az új faj neve Ixodes ariadnae lett. Hogy valóban újdonságról van szó, azt alaktani különbségek és a mitokondriális DNS eltérései egyaránt bizonyították. Az új faj leírását a Parasites and Vectors közölte 2014-ben.

5 Kardfogú denevér

Az alpesidenevéreknek (Hypsugo) közel 20 faja ismert. Egyikük, az európai alpesidenevér (Hypsugo savii) Magyarországon is előfordul. Közülük 9 él Délkelet-Ázsiában, múzeumunk hagyományos gyűjtőterületén. Számuk tavaly ismét gyarapodott: a nagyfogú alpesidenevér (Hypsugo dolichodon) Laoszból és Vietnamból került elő, és leírásának öt szerzője között két kollégánk, Görföl Tamás és Csorba Gábor is szerepel. A faj – a ma már rutinszerűen elemzett DNS-szekvencia különbségein túl – elsősorban a szemfoga révén válik el rokonaitól: faji jelzője (dolichodon) görögül hosszúfogút jelent. Leírása a Zootaxa internetes folyóiratban jelent meg, 2014 novemberében.

6. A Balkán dalnoka

Az éneklő lombszöcske (Tettigonia cantans) Európában széles körben elterjedt, jól ismert egyenesszárnyú rovar. Sokáig úgy vélték, gyakori a Balkán hegyeiben is. Kiderült azonban, hogy a balkáni állományok új fajhoz tartoznak, mely a Tettigona balcanica nevet kapta. A két fajt apró alaktani eltérések is elválasztják, de a hangjuk még inkább különbözik: a különbséget az emberi fül is érzékeli. A sok típuspéldány között bőven sorakoznak olyanok is, melyeket múzeumi kollégáink gyűjtöttek Albániában és Horvátországban. Az új faj leírása az Entomologia 2. kötetében jelent meg. Az öt társszerző között van Puskás Gellért, illetve Dragan Chobanov, aki a Synthesys keretében dolgozott nálunk.

7. Nem a haraszt zörög

A fészkesvirágzatúak közé tartozó lágylevelű zörgőfű (Crepis mollis subsp. hieracioides) Közép-Európa hegyvidékeinek növénye. Magyarországi előfordulását eddig egyetlen adat bizonyította: Kitaibel Pál 1799 júliusában gyűjtötte a Bakonyban, valószínűleg a Kab-hegyen. Mivel az eltelt több mint 200 évben soha nem került elő, minden botanikus kihaltnak tekintette, a ma közkeletűen használt monográfiák már nem is említik. Nagy meglepetésre Bauer Norbert és Somlyay Lajos 2014 júniusában a növénynek nagyjából 100 egyedből álló populációját fedezte fel a devecseri Széki-erdő kiszáradó láprétjén, sok más hegyvidéki növényfaj termőhelyén. A lelőhely nincs messze Kitaibel gyűjtésének vélt helyszínétől.

8. Kisdobos a vízparton

Rovarok tekintetében kétségtelenül Európa a Föld legalaposabban feltárt területe. Bár újdonságok ma is akadnak még, egy új genusz és benne három tudományra új álkérészfaj Európából mindenképpen figyelemre méltó. Murányi Dávid és szerzőtársai az egyiknek – melyet Máramarosban találtak – a Zwicknia kovacsi nevet adták, Kovács Tibor gyöngyösi kollégánk tiszteletére. A genusz monográfiáját a Zootaxa jelentette meg. A leírások a morfológiai bélyegeken túl kiterjednek a DNS elemzésére is – és az akusztikai különbségekre. Ezek a vízparti rovarok ugyanis potrohukkal az aljzaton dobolnak: miközben a hím és a nőstény egymásnak dobolva válaszolgat, a hím becserkészi az egy helyben tartózkodó nőstényt.

9. Kambodzsai karcsúbagoly

Aki tanult rovartant, úgy tudja, hogy a "nagylepkék" legnagyobb családja a bagolylepkéké (Noctuidae). Ma már azonban nem ez a helyzet. A taxonómusok előbb a bagolylepkék családjába olvasztották a medvelepkéket és a gyapjaslepkéket, majd az egészet felrobbantották, és csak kis részüket hagyták meg a régi bagolylepkék családjában. A fajok zömét ma az Erebidae családba sorolják, köztük a karcsúbaglyokat (Hypeninae) is. Ennek az alcsaládnak egyik szerény külsejű tagját Csorba Gábor és Ronkay László gyűjtötte Kambodzsában, még 2006-ban. A Naarda bicolora névre keresztelt faj leírását Tóth Balázs és Ronkay László 2014-ben nyújtotta be a Zootaxa szerkesztőségének.

10. Trapézfejű fullánkos

A háborítatlan löszgyepek paradicsomi bőségben vonultatják fel az olyan fajokat, melyek a botanikusnak és a rovarásznak egyaránt gyönyörűségére szolgálnak. Nem kivétel ez alól a Gerecse keleti szélén álló Siklóernyő-hegy sem. E cikk szerzője védett bogárfajok felmérése közben – "vak tyúk is talál szemet" alapon – rábukkant a nagyon ritka parti hangyadarázsra (Tropidotilla litoralis). A balkáni elterjedésű rovar szárnyatlan nősténye méretében úgy aránylik a kisebb hazai hangyadarazsakhoz, mint a német juhász a tacskókhoz. Tarka színezete arra figyelmeztet, hogy fájdalmas szúrása miatt nem árt békén hagyni.

A fajok egy részét magam szemeltem ki 2014 eseményei és a megjelent publikációk alapján, másokat kollégáim ajánlottak. A fenti válogatás valóban szubjektív, mások nyilván más listát állítottak volna össze. Semmilyen kiegyensúlyozottságra nem törekedtem, csak azt a szempontot vettem figyelembe, hogy legyenek állatok és növények is, illetve ne legyen minden faj bogár.

Szerző: Merkl Ottó