A gyűjtemények létrejötte, fejlődése, sorsának alakulása részint a történelmi és politikai eseményeken múlik, de nagyobb részt inkább a bennük, értük dolgozó embereken. Ezek az emberek tevékenységükkel, egyéni érdeklődési, kutatási körükkel, rendszerező és rendező jellemvonásaikkal némileg a maguk képére formálták a gyűjteményt. Így azután természetes, hogy mindig az a gyűjteményrész fejlődik leginkább, amelyik az éppen aktuális muzeológus szűkebb kutatóterülete. A Hártyásszárnyúak gyűjteményének rövid összefoglalása tehát leginkább a muzeológusok a bemutatásán keresztül történhet.
A Hártyásszárnyúak gyűjteményének létrejöttében Mocsáry Sándor (1841–1915) szerepe kiemelkedő. Ő volt az Állattár első hártyásszárnyú-specialistája, aki 40 évnyi (1870–1910) múzeumi munkássága alatt nemzetközi rangra emelte a gyűjteményt. A kezdetekhez azonban érdemes kissé korábbra is visszatekinteni. 1870 előtt az Állattár még a Természetiek Tárának része volt a Magyar Nemzeti Múzeumon belül. A gerinctelen állattani gyűjteményeket 1822–1851 között Frivaldszky Imre, 1852–1895 között pedig Frivaldszky János kezelte és fejlesztette. Bár egyikük sem volt a hártyásszárnyúak szakembere, gyűjtéseik, szerzeményezéseik megalapozták a gyűjtemény létrejöttét. 1847. májusában érkezett a Nemzeti Múzeum gyűjteményébe az első, hártyásszárnyúakhoz kötődő tárgy: Jerelmes Mihály kissárói református lelkész által ajándékozott darázsfészek. Az első darázs – egy kecskedarázs (Vespula vulgaris) – 1851. augusztus 15-én lett a múzeum tulajdona, Fabó András agárdi evangélikus lelkész ajándékaként. A magyarországi (Kárpát-medencei) gyűjteményt Frivaldszky Imre magángyűjteményi anyaga, Frivaldszky János és kollégái gyűjtései, illetve számos ajándékozó alapozta meg. Az ajándékozók közül feltétlenül kiemelendő Chyzer Kornél (342 faj, 536 példány) és Emich Gusztáv (121 faj, 186 példány) neve.
A legkorábbi, külföldről származó hártyásszárnyúak azok a jávai példányok, amelyeket Doleschall Lajos 1856-ban a múzeumnak adományozott. Xántus János amerikai (1852–1864) és délkelet-ázsiai (1868–1870) útjairól és Bíró Lajos új-guineai gyűjtéseiből (1896–1901) származó példányok, illetve további adományok, vásárlások, cserék alapozták meg a gyűjtemény gazdag külföldi anyagát. Mára a gyűjtemény egyharmadát teszi ki a Kárpát-medencén kívülről származó anyag.
1870-ben, amikor az Állattár önálló osztállyá vált, Mocsáry Sándort “segéd-őrré” nevezték ki (az őr a mai muzeológus megfelelője). Mocsáry felállította (rendszertani alapon rendezte) a gyűjteményt, az állattári hagyományoknak megfelelően külön a Kárpát-medencében és külön a Föld más részein gyűjtött anyagot. Ez a rendezési elv mai napig jellemző a gyűjtemény nagy részében, egyes részeit azonban később átcsoportosították, és az oda tartozó példányokat földrajzi megkülönböztetés nélkül közösen, rendszertani sorban tárolják. Mocsáry vezetése alatt a gyűjteményi anyag rohamosan növekedett, 1902-re már 14 ezer fajba tartozó 42 ezer példányt számlált.
Mocsáry Sándor
Mocsáry elsősorban a fullánkos hártyásszárnyúakat (Aculeata), különösen a fémdarazsakat (Chrysididae) és pókölődarazsakat (Pompilidae) kutatta. Fémdarazsakról írt világmonográfiája révén (Monographia Chrysididarum orbis terrarum universi, 1889) nagy nemzetközi hírnevet szerzett, könyve mai napig megkerülhetetlen alapmű a fémdarazsakkal foglalkozó taxonómusok számára.
A Nemzeti Múzeum első női alkalmazottja, Pável Konstancia (Pável János lepkész lánya) Mocsáry mellett dolgozott preparátorként. A gyűjteményi anyagot vizsgálta “tiszteletbeli őrként” 1902–1931 közt Bíró Lajos is, elsősorban az új-guineai gyűjtéséből származó hangyákat és apró termetű darazsakat (“mikrohymenopterákat”) preparálta és rendezte. Külső kutatóként mindenképpen kiemelendő Szépligeti Győző (1855–1915) budapesti tanár, aki a valódi fürkészek (Ichneumonidae) és a gyilkosfürkészek (Braconidae) világspecialistájaként impozáns és számos típust tartalmazó gyűjteményével megalapozta a múzeum gazdag Ichneumonoidea anyagát. Érdemes megemlíteni Paszlavszky József nevét is, aki tanári pályája mellett a gubacsdarazsak (Cynipoidea) kutatásában ért el jelentős eredményeket.
Mocsáry nyugdíjazása után 1910-től Szabó-Patay József (1887–1945) vette át a gyűjtemény vezetését (kinevezését csak 1914-ben kapta meg). Szabó-Patay elsősorban a hangyák (Formicidae) életmódját kutatta, illetve jelentős ismeretterjesztő tevékenységet végzett a Természettudományi Közlöny szerkesztőjeként, és nagy szerepet vállalt a kiállítások építésében is.
Szabó-Patay József
Eközben a Nemzeti Múzeum épülete már nem tudott további teret biztosítani a rohamosan növekvő Állattárnak. Az állattani gyűjtemények ezért 1926-ban átköltöztek a Szentkirályi utca 7. alá, majd onnan 1928-ban a Baross utca 13. számú épületbe, ahol a mai napig is helyet kap az Állattár jelentős része, köztük a Hártyásszárnyúak gyűjteménye is. A gyűjtemény a Baross utcai épület jobb oldali, 3. emeleti részébe költözött. Ennek a körülménynek később nagy jelentősége lett. Az 1956-os forradalom utcai harcai során (november 5-én) gyújtóbomba talált a Baross utcai épületbe, és a bal oldali szárnyon lévő gyűjtemények (pl. a Madárgyűjtemény, a Halgyűjtemény, a Hüllő- és Kétéltűgyűjtemény, a Légygyűjtemény) a tűzben megsemmisültek. A tüzet sikerült eloltani, mire a jobb oldali szárnyban lévő Hártyásszárnyú Gyűjteményt elérte volna.
Szabó-Patay nyugdíjazása után néhány évig (1944–1949) Stohl Gábor vezette a gyűjteményt, aki elsősorban a dárdahordozó fürkészeket (Gasteruptiidae) és a bányászméheket (Andrenidae) kutatta.
Szabó-Patay időszaka alatt kezdte munkásságát a múzeumban Móczár László (1914–), a hazai hártyásszárnyú-kutatás mai napig meghatározó egyénisége. 1937-ben próbaszolgálatos tisztviselőjelöltként, majd 1944-ig önkéntesként dolgozott a gyűjteményben, kinevezésére akkoriban nem volt lehetőség. A háború és hadifogság miatt 1946-tól vehetett részt ismét a gyűjtemény munkájában. 1951–1956 között a Múzeumok és a Műemlékek Országos Központjában, majd a pécsi múzeumban tevékenykedett, a budapesti gyűjteményben 1956-tól folytathatta munkáját. Móczár László a fullánkos hártyásszárnyúak – elsősorban a fémdarazsak (Chrysididae), pókölődarazsak (Pompilidae), kaparódarazsak (Sphecidae) és bogárölő darazsak (Bethylidae) – itthon és nemzetközileg is egyaránt elismert kutatója. Tudományos ismeretterjesztő munkái, kiemelkedő minőségű fényképei nemzedékekhez hozták közelebb a rovarok, különösen a hártyásszárnyúak szépségét, érdekességekben bővelkedő életét. 1969-ig dolgozott a Hártyásszárnyúak gyűjteményében, majd a szegedi egyetem Állattani Tanszékének professzora lett. Külső munkatársként azonban a mai napig segíti a gyűjteményi munkát.
Móczár László
1948–1963 közt a gyűjteményben dolgozott Bajári Erzsébet (1912–1963), aki eleinte a kaparódarazsakkal (Sphecoidea) foglalkozott, majd a valódi fürkészdarazsak (Ichneumonidae) hatalmas gyűjteményrészét kezdte el felállítani és feldolgozni. A csoportnak Szépligeti Győző halála (1915) óta nem volt hazai specialista kutatója, így meglehetősen nehezen kezelhető gyűjteményrésszé vált. Korai halála miatt Bajári sajnos nem fejezhette be munkáját, így a valódi fürkészdarazsak ismét “gazdátlanul” maradtak.
Bajári Erzsébet
Az 1930–1960-as években számos külső kutató dolgozott a gyűjteményi anyagon. Móczár Miklós a méheket (Apoidea), Méhes Gyula, Ambrus Béla és Balás Géza a gubacsdarazsakat (Cynipoidea), Szelényi Gusztáv a fém- és törpefürkészeket (Chalcidoidea, Proctotrupoidea), Erdős József a fémfürkészeket, Szabó János Barna pedig a törpefürkészeket kutatta. Munkájuk nyomát szépen rendezett gyűjteményrészek és számos típus őrzi. Közben a gyűjtemény mérete is jelentősen megnövekedett. 1967-re mintegy 750 ezer rovarpéldány, 100 ezer gubacsképződmény és több száz fészek tartozott a gyűjteménybe.
1970-ben Papp Jenő (1933–) vette át a gyűjtemény vezetését. Papp a gyilkosfürkészek (Braconidae) igen változatos családjának világspecialistája. Munkája kezdetén költöztette át a gyűjteményt mai helyére, a Baross utcai épület bal oldali szárnyának 2. emeletére. A Braconidae gyűjteményrészt példás rendben felállította, és sok évtizedes munkásságának köszönhetően a gyűjtemény legjobban feldolgozott és rendezett részét a gyilkosfürkészek alkotják. Kiemelkedő taxonómiai munkássága és típusai megkerülhetetlenek a gyilkosfürkészek kutatói számára. Kutatásait nyugdíjba vonulása után önkéntesként folytatja a gyűjteményi anyagon.
Papp Jenő
Papp Jenő vezetői időszakában zajlottak a hazai nemzeti parkok és más védett területek faunisztikai kutatásai, így a magyarországi gyűjteményi anyag igen jelentős mértékben gyarapodott. Azon rendszertani csoportok begyűjtött példányai, melyeknek sem akkor, sem azóta nem volt hazai specialistája, a mai napig feldolgozásra várnak. A külföldi anyag is örvendetes mértékben gyarapodott a kelet-ázsiai szocialista országokba szervezett gyűjtőexpedícióknak köszönhetően (pl. koreai gyűjtőutak, Kaszab Zoltán mongóliai gyűjtései), illetve Balogh János és Mahunka Sándor afrikai, dél-amerikai, ausztráliai gyűjtőútjai révén.
Papp Jenő nyugdíjba vonulásakor, 1996-ban Zombori Lajos (1937–) vette át a gyűjtemény vezetését, aki Papp mellett már 1975 óta a gyűjteményben dolgozott. Kutatási területe a növényevő darazsak (Symphyta) taxonómiája és a rovarmorfológia. Egyedülálló levéldarázslárva-gyűjteményt és levéldarazsak által okozott gubacs-, akna- és rágásképgyűjteményt állított össze.
Zombori Lajos
2002-től muzeológusként, majd 2007-től (Zombori nyugdíjba vonulásától) 2012-ig gyűjteményvezetőként dolgozott a gyűjteményben Csősz Sándor (1971–). Fő kutatási területe a hangyák (Formicidae) taxonómiája, evolúciója és ökológiája, illetve a morfometrikus taxonómiai módszerek. Vezetése alatt épültek ki a gyűjtemény digitális adatbázisai (pl. a típusok, a valódi fürkészek és a könyvtári állomány példányalapú adatbázisai) is. A gubacsképződmény-gyűjtemény átköltözött a Ludovika téri MTM épület mélyraktárába. Néhány évig a gyűjteményben dolgozott László Zoltán (2006–2007) és Répási Viktória (2008–2009). László a fémfürkészek (Chalcidoidea), Répási a redősszárnyú darazsak (Vespidae) gyűjteményrészét kutatta és rendezte. A gyűjtemény egyik preparátora, Szöllősi-Tóth Petra a preparátori teendők mellett az ollósdarazsakon (Dryinidae) végzett faunisztikai kutatásokat. Csősz 2013-tól az MTA-ELTE-MTM Ökológiai Kutatócsoport munkatársa lett, a gyűjteményi hangyaanyag feldolgozásában, rendezésében azonban továbbra is részt vesz.
Csősz Sándor
2012 elejétől közel egy évig a gyűjtemény muzeológus nélkül maradt, ez idő alatt Domonkos Istvánné preparátor látta el az állománymegőrzés legfontosabb feladatait, illetve Puskás Gellért a Kisebb rovarrendek gyűjteményéből felelt a nyilvántartásért, kölcsönzések bonyolításáért. 2012 decemberétől Vas Zoltán (1985–) vette át a gyűjtemény vezetését. Fő kutatási területe a gyűjtemény egyik leggazdagabb, specialista híján azonban legkevésbé kutatott családja, a valódi fürkészdarazsak (Ichneumonidae).
Vas Zoltán
Mára a gyűjtemény gazdagságát tekintve a világon az első tíz hártyásszárnyú-gyűjtemény közé sorolható, méretében pedig az Állattár harmadik legnagyobb gyűjteménye, nagyjából 900 ezer preparált, cédulázott példányt őriz. A 31.377 borítéknyi gubacsképződmény-gyűjtemény tudomásunk szerint a világ legnagyobb ilyen típusú gyűjteménye. A típuspéldányok száma nagyjából 10 ezer, ezek egyedi adatbázisba rendezésbe folyamatban van, valamivel több mint 8000 típuspéldány feldolgozása már megtörtént. A legjobban képviselt földrajzi területek – a Kárpát-medencén kívül – az óvilági mérsékelt égövi (Mongólia, Koreai-félsziget), tropikus (Új-Guinea, Kelet-Ausztrália) és a dél-amerikai (Argentína, Brazília) régiók.
A Hártyásszárnyúak gyűjteményében – időrendi sorrendben – a következő muzeológusok dolgoztak, illetve dolgoznak (az évszámok a múzeumi szolgálat idejét jelentik):
Mocsáry Sándor (1870–1910)
Szabó-Patay József (1914–1944)
Stohl Gábor (1944–1949)
Móczár László (1937–1951, 1956–1969)
Bajári Erzsébet (1948–1963)
Papp Jenő (1970–1996)
Zombori Lajos (1975–2007)
Csősz Sándor (2002–2012)
László Zoltán (2006–2007)
Répási Viktória (2008–2009)
Vas Zoltán (2012–)
Preparátorok (munkakezdés kronológiai sorrendjében, a teljesség igénye nélkül):
Pável Konstancia, Stohlné Takács Erzsébet, Szent-Iványi Józsefné, Kertész Alice, Berkes Éva, Móger Magdolna, Solymos Béláné, Bobrovniczky Tamásné, Grabant Aranka, Ladár Györgyné, Domonkos Istvánné, Szöllősi-Tóth Petra, Papp Zsófia.
Nevezetes külső kutatók és nagyobb gyűjteményrészek létrehozói (alfabetikus sorrendben):
Ambrus Béla, Balás Géza, Bíró Lajos, Diószeghy László, Erdős József, Györfi János, Haris Attila, Józan Zsolt, Méhes Gyula, Melika George, Mikó István, Móczár Miklós, Muskovits József, Paszlavszky József, Pillich Ferenc, Sajó Károly, Szabó János Barna, Szelényi Gusztáv, Szépligeti Győző, Szilády Zoltán, Tanács Lajos, Zilahi-Kiss Endre.
[A gyűjteménytörténeti áttekintést Vas Zoltán állította össze Mocsáry (1902) és Móczár (1967) gyűjteménytörténeti publikációi, illetve Móczár László, Papp Jenő, Zombori Lajos és Csősz Sándor személyes közlései alapján. A személyekről készült fotók az MTM Központi Fotóarchívumának ajándékozott Móczár László-féle fotógyűjteményébe tartoznak (kivéve a Csősz Sándort és Vas Zoltánt ábrázoló saját fotók).]